Évtizedekkel azelőtt, hogy az X-Men, Pókember vagy a Vasember megszállták volna a multiplex mozikat, a Superman-sorozat volt az első több folytatásra rúgó kísérlet a klasszikus amerikai képregények világának filmvászonra adaptálására. Az 1978-as Superman után két évvel került a mozikba a Superman II., amelynek most egyfajta alternatív változatát láthatjuk.

A családomban senki nem volt színész. Nagymamámnak voltak színészi ambíciói, de a II. világháború közbeszólt. Azt hiszem, az Ő indíttatására lettem színésznő. Ő vette bennem először észre azt, hogy talán erre a pályára lehet engem terelni. Állítólag már a járókában is táncoltam ha meghallottam egy zenét. A tánc azóta is nagy szerepet játszik az életemben, hiszen15 évig álltam a balettrúd mellett.