Rockkedvelő Hamlet

Viczián Ottó egy sokoldalú, tehetséges színművész, aki Shakespeare lázadó dán királyfiját, Hamletet alakítja a Madách Stúdióban, és közreműködik Hatvani Balázs készülő új filmjében. Hangjával pedig nap, mint nap találkozhatunk számtalan szinkronszerepe, dokumentumfilmekbeli narrátorkodása és megannyi reklám-alámondása miatt.

Hirdetések

– Rögtön felvettek a Színház- és Filmművészeti Főiskolára. Hogyan emlékszel vissza erre az időszakra és a vizsgadarabokra? Ki volt az osztályfőnököd?

– Kerényi Imre volt az osztályfőnököm. Az első év nagyon nehezen ment, mert vidéki vagyok, és egyáltalán nem szoktam meg könnyen a várost, a környezetet; nehézkesen találtam meg a helyem. Majdnem kirúgtak az első esztendő végén; bár azt mondták nem művészi, sokkalinkább beilleszkedési problémák voltak velem. Viszont miután ez a rosszemlékű év véget ért, én is jobban éreztem magam, kezdtek jobban alakulni a dolgok.

A vizsgadarabok közül, amire szívesen emlékszek vissza, az William Shakespeare egyik elég ritkán játszott alkotása, a Periklész. A másik egy musicel, amit másodévesen csináltunk – bár nem szeretem a musiceleket, de ezt mégis; kicsi szerepem volt benne, én alakítottam a bérgyilkost. Ez a Sztárcsinálók volt.

– A Főiskola után azonnal a Madách Színházhoz szerződtél?

– Igen, és ott 1996-tól három évig voltam tag. Azóta szabadúszó vagyok, de tulajdonképpen csak itt játszom.

– Alapvetően miért választottad ezt a pályát?

– Nem gondoltam soha, hogy más legyek. Mindig is ezt akartam csinálni, semmi más nem érdekelt, csak ez.

– Shakespeare Hamletjének álarca nagyon illik hozzád és remekül is alakítod. Mennyire kedveled ezt a karaktert?

– Nagyon. Idáig azt hiszem ezt szeretem a legjobban. Az Édes fiaimat is kedvelem, nem akarom azt mondani, hogy melyiket jobban, mert két nagyon különböző szerep. Igaz most csak kettő van, de legalább két ennyire különböző.

– Nem okozott nehézséget a megformálásában, hogy előtted már jó néhányan színpadra vitték a dán királyfi figuráját?

– Persze, nehézséget okozott, mert arra gondoltam, hogy az emberek úgy ülnek be a színházba, hogy ’na, vajon tudnak-e még újat mutatni ezzel kapcsolatban’. Azt, hogy „Lenni vagy nem lenni” nagyon sokféleképpen lehet előadni, és mindenkinek már elve van egy elképzelése róla.

Amikor mi ezt bemutattuk, három Hamlet ment egyszerre. Én megmondom őszintén, nem láttam a másik kettőt, mert nem akartam, hogy ez bármilyen szempontból is befolyásoljon engem. Csak híreket hallottam arról, hogy milyenek voltak, és tudom, hogy egészen mások. Ahány ember játsza, annyiféle Hamlet van. És ez így van rendjén.

– A Madách Stúdió, ahol sokat játszol, egy kisszínház. Szerinted kisszínpadon vagy nagyközönség előtt nehezebb játszani?

– Az az igazság, hogy úgy vettem észre, prózai darabokat mostanában inkább kisszínpadon játszanak. Nemcsak nálunk, máshol is. Régen Gábor Miklós a Madách Színházban nagyközönség előtt játszotta a Hamletet háromszázszor egymás után. Mintha erre mostanság már nem lenne igény. Ami persze nem olyan nagy baj, de azért ne nyomjanak teljesen el bennünket.

– Van olyan ideál-személy, akit szívesen megformálnál, ha lenne rá lehetőséged, hogy válassz?

– V. Henrik. Persze nagyon sok van még, de mostanában ez foglalkoztat. Egyszer szinkronizáltam egy filmben, ahol Kenetth Branagh játszotta V. Henriket. Azóta jár a fejembe, hogy ezt én is nagyon szívesen megcsinálnám.

– Mi a véleményed a mostani társulatról? Mennyire könnyű velük együtt dolgozni?

– Sajnos társulatról nem beszélhetünk, mert mindenki darabra szerződik. De azt a társaságot nevezném társulatnak, akik a jelenlegi darabokban (az Édes fiaimban és a Hamlet, a dán királyfiban) játszanak. Ez egy nagyon jó kis csapat. Ott van: Huszti Péter, Piros Ildikó, Pusztaszeri Kornél, Kökényesi Ági, Crespo Rodrigo, aki osztálytársam volt, vagy Balogh Anna, aki egy rendkívül tehetséges, fiatal színésznő. Erre a néhány emberre lehetne építeni még többet, mert sokféle karakter van bennük. De úgy veszem észre, hogy a színházunknak nincs szüksége arra, hogy még több prózát játszunk. Van egy jó emberanyag, rendező is lenne hozzá, de sajnálatos módon nem használják őket. Ez nagyon szomorú.

Őszintén szólva, én nem emberekben szoktam gondolkodni, hanem inkább szerepekben és színdarabokban. Ez persze nem azt jelenti, hogy mindegy, hogy kivel dolgozol együtt, mert nem az. De ha jó a feladat, akár. Ezzel a társasággal – akiket az előbb említettem – még lehetne nagyon sokféle mást is előadni, akármit, nemcsak Shakespeare-t meg Arthur Millert. Ha lenne egy színházunk valahol, amibe csak ezek az emberek mennének, akkor az már egy nagyon jó kezdet volna.

– Különleges énekhanggal rendelkezel. Nem fordult meg soha a fejedben, hogy musicelszínész legyél?

– Nem, mert szerintem ez a műfaj inkább az énekeseké és a táncosoké. Amivel persze nem azt akarom mondani, hogy egy musicelben nem kell játszani, de, véleményem szerint sokkal kevesebbet, mint mondjuk egy Shakespeare-műben. Énekeltem én már zenés darabban, és egyszer voltam egy rock-zenekar énekese is. De egyrészt az én hangterjedelmem kicsi a rockzenéhez, musicelhez meg pláne. Másrészt, nem az én műfajom. Inkább a próza.

– A zenekarnak jelent meg esetleg albuma?

– Nem, nem jelent meg albuma, mert ez egy amatőr együttes, bár már régóta fennáll. Én két évig voltam a tagja. Nagyon nagy élmény volt, de most már vége van annak is.

– Drámai vagy komikus szerepet játszol szívesebben?

– Inkább a drámaiakat. Szerintem nekem igazán nincs komikus vénám. A drámai szerepek jobban illenek hozzám, és jobban is szeretem csinálni őket.

– Számtalan külföldi színésznek kölcsönözted már a hangod. Melyiket kedveled jobban: felvenni valaki más stílusát, vagy színpadra vinni egy klasszikust?

– Mindkettőt kedvelem, hiszen két teljesen különböző dolog. Nem is lehet összehasonlítani a kettőt. Mi, akik a nagy musicelekben nem szerepelünk, inkább a szinkronizálással keressük a pénzt. Így sokszor találkozunk olyan feladattal, ami szakmailag nem igazán kielégítő. De persze akad olyan is, ami kihívás, amit szívesen csinálunk; olyankor nem nyűg, nem csupán pénzkereset, hanem egy remek lehetőség. A szinkronszerep néha nehezebb is, mint a színházi, mert a szerepet már a külföldi kolléga megcsinálta. Ilyenkor az embernek utána kell járni. Ez legalább annyira érdekes tud lenni, mint színpadon játszani. Arra, hogy melyiket kedvelem jobban, nem tudnék választ adni.

– Volt olyan karakter, akivel nagyon nehéz volt azonosulni?

– Azonosulni nem volt nehéz senkivel sem. Viszont az ellenkezőjére tudnék példát hozni:
Nem mondom, hogy én nem szoktam televíziót nézni, mert szoktam. Mindenkinek megvan a maga kedvence. Nekem ilyen az X-Akták. Egyszer, mikor hívtak dolgozni és megtudtam, hogy benne leszek az X-Aktákban, akkor borzasztóan örültem, mert oda vagyok érte. Szóval ilyenkor nem arra gondol az ember, hogy mennyi pénzt kap ezért, hanem arra, hogy ’úristen, benne leszek az X-Aktákban!’

Így voltam a Gyűrűk Urával is; pici szerepem volt, alig kellett beszélni, de mégis nagyon örültem neki.

– Mennyire zavar, hogy a legtöbben a Rex felügyelő vagy az Elveszett világ ismert hangjaként azonosítanak, ahelyett, hogy felismernének például a Hamlet miatt?

– Nem nagyon tehetnek róla, mert valószínűleg az emberek kevesebbet járnak színházba, mint amennyi tv-t néznek. Én is jobban örülnék, ha több darabom lenne, mert akkor nem kellene elvállalni akármit.

– Két magyar filmben is szerepeltél: a Szalmabábúk lázadásában és a Boldogság színében.

– Volt még egy harmadik is, a Véletlen zenéje. De ezt én magam sem láttam.
Jelenleg is forgatunk egy filmet. Egy nagyon fiatal, tehetséges rendező, Hatvani Balázs rendezi. Ha minden igaz, az lesz a címe, hogy Sorsvonalak.

– Mit szóltál hozzá, mikor elolvastad a Szalmabábuk lázadása című mese forgatókönyvében, hogy az egyetlen, aki meghal a kaotikus csatajelenetben az az általad megformált karakter lesz?

– Nagyon örültem neki. Ez parádés szerep; a figura a szalmabábuk hadseregének élére áll és meghal. Gondoltam majd mindenki sajnálni meg sírni fog. Nagyon szerettem.

– Hogy emlékszel vissza a Boldogság színére?

– Ha ezt kimondom, akkor az jut eszembe, hogy novemberben állni kellett a hideg utcán és hatszor leönteni magamat egy vödör kék festékkel. A Boldogság színe nem hagyott bennem olyan mély nyomokat. Jobban kedveltem a Szalmabábuk lázadását.

– Rendkívül sokoldalú ember vagy. Úgy tudom, tanulsz arabul. Hogy jött az arab?

– Már csak tanultam. Persze nem úgy értem, hogy már mindent tudok, de sajnos a tanárom hazament. Az arab úgy jött, hogy nagyon szép az írásképe, és elkezdett érdekelni, hogy vajon mi lehet mögötte. Érdekesnek tartom az iszlám kultúrát is. Jelenleg japánul tanulok. De az az igazság, hogy a japánnal többet haladtam fél év alatt, mint az arabbal eddig. Valahogy könnyebb.

Nekem szerencsére nem nyűg a nyelvtanulás. Nagyon szeretem, ahogy egy nyelv kinyílik előttem, és egyszer csak érteni kezdem, hogy mit, miért és hogyan. Az valami gyönyörű tud lenni. A nyelvekkel azt hiszem, mindig szeretnék foglakozni.

– Beszélsz még esetleg valamilyen nyelvet?

– Angolul, németül. Franciául kevesebbet. Arabul már el tudok adni bárkit néhány tevéért. Remélem lassan a japánnal is eljutok ilyen szintre.

– Mennyire szoktad követni a kritikákat?

– Soha! Életemben egyszer, mikor 1996-ban, a Madách Színházban az első komolyabb főszerepét játszottam, Rostand Sasfiók című darabjában. Ennek november 29-én volt a bemutatója, és másnap vettem újságot, hogy elolvassam mit írtak róla. Ez aztán elvette az élettől a kedvem. Akkor idősebb kollégák elmagyarázták, hogy hogyan kell ezekhez a dolgokhoz hozzáállni, és, ha jót akarok magamnak, akkor ne olvassam őket. Van egy olyan hozzáállás, hogy színész csak rosszat csinálhat. Egyszer én magam hallottam, hogy egy kritikus, aki mögöttem ült, azt mondta, hogy „hű, de tehetséges!” miközben nézte az előadást. Aztán borzasztó kritikát írt. Hogy jön ahhoz bárki, hogy valaki másnak elvegye a kedvét egy előadástól?! Miért nem alkothat mindenki véleményt? Nem értem, hogy mi szükség van egyáltalán kritikára!

– Nem nehéz hónapról-hónapra ugyan azt a szerepet játszani?

– Nem. Sőt, jobb volna, ha több előadás lenne, mert akkor nem lenne egyfajta „intellektuális kaland”, hogy az ember egyáltalán emlékszik-e a szövegre. Egy Hamletet havonta kétszer játszani, szerintem nagyon kevés. Egyébként nem, mert ez által minden előadás egy kicsit más. Van egy váz, a rendezői elképzelésen ne változtassunk, de apróságokban lehet mindig az újat keresni. Ettől olyan szép a színészet.

– A rock zenét kedveled. Van időd koncertekre járni?

– Azon belül is a heavy metalt leginkább. Hát, utoljára körülbelül egy éve voltam koncerten. Az utóbbi időben nem igazán jutott idő rá.

Hirdetések

– Az, hogy mostanában nem túlságosan foglalkoztatják a hozzád hasonló prózai színészeket, nem veszi el a kedved a szakmától?

– A színészettől nem vették el a kedvem. Koltai János (akivel sokat dolgoztunk együtt) egyszer azt mondta nekem, hogy ezzel nem szabad foglalkozni. Ha öten vannak, akkor öt embernek kell úgy játszani, mintha tele lenne a színház. Nehéz így hozzáállni, de másként nem lehet.

187 thoughts on “Rockkedvelő Hamlet

  1. You can expect a young sympathetic click here horny lady. I’ll get you going! Give me your horny cum! I am looking forward to you.

     
  2. Good day! I know this is kinda off topic nevertheless I’d figured I’d ask. Would you be interested in exchanging links or maybe guest writing a blog article or vice-versa? My site discusses a lot of the same subjects as yours and I believe we could greatly benefit from each other. If you happen to be interested feel free to send me an e-mail. I look forward to hearing from you! Superb blog by the way!

     
  3. I don’t know if it’s just me or if everyone else experiencing problems with your website. It appears like some of the text on your posts are running off the screen. Can someone else please comment and let me know if this is happening to them too? This could be a problem with my web browser because I’ve had this happen before. Kudos

     
  4. Hello there I am so thrilled I found your weblog, I really found you by error, while I was browsing on Bing for something else, Nonetheless I am here now and would just like to say cheers for a incredible post and a all round enjoyable blog (I also love the theme/design), I dont have time to read through it all at the minute but I have book-marked it and also added in your RSS feeds, so when I have time I will be back to read much more, Please do keep up the awesome b.

     
  5. Do you mind if I quote a couple of your posts as long as I provide credit and sources back to your weblog? My website is in the very same area of interest as yours and my visitors would certainly benefit from a lot of the information you present here. Please let me know if this okay with you. Thanks a lot!

     
  6. Hmm it appears like your site ate my first comment (it was extremely long) so I guess I’ll just sum it up what I submitted and say, I’m thoroughly enjoying your blog. I as well am an aspiring blog blogger but I’m still new to the whole thing. Do you have any recommendations for first-time blog writers? I’d definitely appreciate it.

     
  7. I’ve been exploring for a little bit for any high-quality articles or blog posts in this kind of area . Exploring in Yahoo I at last stumbled upon this site. Reading this info So i’m glad to show that I have a very good uncanny feeling I found out exactly what I needed. I such a lot unquestionably will make certain to don?t put out of your mind this web site and give it a look on a constant basis.

     
  8. Excellent post. I used to be checking continuously this blog and I am inspired! Very useful information specially the remaining part 🙂 I maintain such info a lot. I used to be seeking this particular info for a long timelong time. Thank you and good luck.

     
  9. Simply want to say your article is as amazing. The clearness for your publish is simply cool and i can assume you are knowledgeable in this subject. Well with your permission allow me to seize your RSS feed to stay up to date with approaching post. Thank you a million and please keep up the gratifying work.

     
  10. Hello there, just became aware of your blog through Google, and found that it is really informative. I’m gonna watch out for brussels. I will appreciate if you continue this in future. A lot of people will be benefited from your writing. Cheers!

     
  11. Hi, all is going fine here and ofcourse every one is sharing information, that’s truly fine, keep up writing.

     
  12. Sweet blog! I found it while browsing on Yahoo News. Do you have any tips on how to get listed in Yahoo News? I’ve been trying for a while but I never seem to get there! Thanks

     
  13. We are a gaggle of volunteers and starting a new scheme in our community. Your site provided us with helpful information to work on. You have performed an impressive task and our whole group might be grateful to you.

     
  14. I all the time used to read post in news papers but now as I am a user of web thus from now I am using net for articles, thanks to web.

     
  15. Hi, this weekend is nice designed for me, as this occasion i am reading this great informative piece of writing here at my home.

     
  16. I know this site provides quality based articles and additional stuff, is there any other website which provides these information in quality?

     
  17. I loved as much as you will receive carried out right here. The sketch is tasteful, your authored subject matter stylish. nonetheless, you command get bought an impatience over that you wish be delivering the following. unwell unquestionably come further formerly again since exactly the same nearly a lot often inside case you shield this increase.

     
  18. I was recommended this website by my cousin. I am not sure whether this post is written by him as no one else know such detailed about my problem. You are amazing! Thanks!

     
  19. Hey there! Someone in my Myspace group shared this site with us so I came to look it over. I’m definitely enjoying the information. I’m book-marking and will be tweeting this to my followers! Terrific blog and great style and design.

     
  20. Fascinating blog! Is your theme custom made or did you download it from somewhere? A design like yours with a few simple adjustements would really make my blog shine. Please let me know where you got your design. Cheers

     
  21. Do you have a spam issue on this website; I also am a blogger, and I was curious about your situation; many of us have created some nice methods and we are looking to trade methods with other folks, be sure to shoot me an e-mail if interested.

     
  22. The other day, while I was at work, my sister stole my iPad and tested to see if it can survive a thirty foot drop, just so she can be a youtube sensation. My iPad is now broken and she has 83 views. I know this is entirely off topic but I had to share it with someone!

     
  23. Have you ever thought about publishing an e-book or guest authoring on other websites? I have a blog centered on the same subjects you discuss and would really like to have you share some stories/information. I know my viewers would enjoy your work. If you are even remotely interested, feel free to send me an e-mail.

     
  24. I feel this is one of the so much significant information for me. And i’m glad reading your article. However want to observation on few basic things, The website taste is ideal, the articles is in reality nice : D. Good task, cheers

     
  25. Hello! Someone in my Myspace group shared this site with us so I came to give it a look. I’m definitely enjoying the information. I’m book-marking and will be tweeting this to my followers! Fantastic blog and terrific style and design.

     
  26. Greetings from Colorado! I’m bored to death at work so I decided to check out your website on my iphone during lunch break. I really like the info you present here and can’t wait to take a look when I get home. I’m shocked at how quick your blog loaded on my mobile .. I’m not even using WIFI, just 3G .. Anyhow, very good site!

     
  27. This website was… how do I say it? Relevant!! Finally I have found something that helped me. Thanks a lot!

     
  28. Today, I went to the beachfront with my kids. I found a sea shell and gave it to my 4 year old daughter and said “You can hear the ocean if you put this to your ear.” She put the shell to her ear and screamed. There was a hermit crab inside and it pinched her ear. She never wants to go back! LoL I know this is entirely off topic but I had to tell someone!

     
  29. Oh my goodness! Incredible article dude! Thanks, However I am encountering difficulties with your RSS. I don’t know why I am unable to subscribe to it. Is there anybody else getting the same RSS problems? Anyone who knows the solution will you kindly respond? Thanx!!

     
  30. It is appropriate time to make a few plans for the future and it is time to be happy. I have read this publish and if I may just I wish to recommend you few interesting things or advice. Perhaps you could write next articles referring to this article. I wish to read more things approximately it!

     
  31. Wonderful goods from you, man. I’ve understand your stuff previous to and you’re just too magnificent. I really like what you’ve acquired here, really like what you’re stating and the way in which you say it. You make it entertaining and you still take care of to keep it sensible. I can not wait to read far more from you. This is actually a terrific website.

     

Comments are closed.

Next Post

Akinek Lorelai csacsogása sem akadály

pén nov 28 , 2008
Sokan a Szívek szállodája cserfes Lorelai-aként ismerik, a színpadon egészen rendkívüli, gyönyörű énekhanggal rendelkezik, és elbűvölően kedves stílusával Kölyökként is mindenkit elvarázsol. Ő Pápai Erika.