Nem nehéz Jennifer Morrisont szinkronizálni

A Masterfilm szinkronstúdió portáján találkoztunk. Egyből felismertem – ő szerintem olyan, akinek lehet ismerni az arcát –, ráköszöntem, így már nem menekülhetett. Együtt mentünk fel a stúdióba, ahol betekinthettem a Hattyúdal szinkronmunkálataiba. Korán érkeztünk, így a szinkronrendező és a hangmérnök mögött ültünk le Tamarával, míg a műteremben Györgyi Anna suhant hangjával Cuddy, azaz Lisa Edelstein után. Majd pedig Zakariás Éva váltotta őt Odette Annable pár mondata erejéig. Ezután került sorra Tamara.

Holl Nándorral együtt néztük, ahogy a számomra már ismerős képsorokon szinte elsőre vette fel Jennifer Morrison jeleneteit. Majd egy nevetéssel zárta le a hatévnyi House-szinkronizálást. Cameron ezzel mintha a magyarhangja szívéből szólt volna. Tamara a beszélgetésünk során mosolygósan, készséggel mesélt a karrierje kezdetéről, a szakma jelenlegi helyzetéről. Szívesen idézte fel a Doktor House első pár évadának szinkronizálását, de a jóval korábbi, Kelly Bundy-s időket is. Végül pedig a két fiáról is beszélgettünk.

- Hogy kezdted a szinkronizálást? Gyerekként rögtön főszerepeket kaptál?

- Teljesen más világ volt akkor, mint ma – a szinkronizálás terén is. Földessy Margit kreatív stúdiójába jártam, és ő egyszer elvitt engem egy meghallgatásra, ahol rögtön megkaptam a főszerepet. De akkor nem úgy történt, mint ma, hogy egy nap alatt felveszünk egy filmet vagy egy sorozatból két-három, akár több részt is. Akkoriban egy film szinkronját két-három hétig forgattuk. Szóval akkoriban, ha valaki kapott egy főszerepet, az nagyon nagy szó volt, és ez több hetes munkát jelentett. Nem jöttek utána sorra a főszerepek. Meg akkor nem volt ennyi film meg sorozat. Sok szovjet, csehszlovák meg hasonló film volt. Viszont kisebb-nagyobb szerepek jöttek. Az egész folyamat a kilencvenes évektől gyorsult fel ennyire és akkor kezdték a tömeggyártást a szinkronban is.

- Mire emlékszel az első szinkronmunkádból?

- Az anyukám megtanította nekem az egész szöveget. Akkor mentem elsőbe vagy másodikba és még nem ment annyira flottul az olvasás. Régen még meg lehetett nézni a filmet forgatás előtt; volt egy színészvetítés és előre megkaptuk a teljes szövegkönyvet. Tehát minden ott volt a kezünkben ahhoz, hogy az anyukám ezt megtanítsa nekem. Akkoriban naponta csak 20-30 tekercset vettek fel egy filmhez. Tehát én dolgoztam vagy 2-3 órát és abba öt tekercs fért bele. Arra emlékszem, hogy nagyon izgultam, meg kis sámlin álltam a színészek mellett. Ha nem jelenik meg a lejátszó, akkor töltsd le a legfrissebb böngészőverziót!

- Földessy Margit stúdiójában kik voltak az osztálytársaid?

- Köves Dóri, Kolovratnik Krisztián, Haumann Petra, Horváth Lili, Kecskés Karina, Németh Kristóf… hát, egy elég jó társaság volt. (nevet) Meg még lehetne sorolni azokat, akiknek ennyire nem ismert a nevük, de valahol a média területén helyezkedtek el, és abban a körben elég nevesek.

- Ki a kedvenc karaktered vagy színésznőd azok közül, akiket szinkronizálni szoktál?

- Természetesen Natalie Portman a number one és hál’ Istennek őt nagyon sokszor magyaríthattam. Katie Holmest is elég sokszor szinkronizálhattam, ő is nagy kedvenc. De mindig az a kedvencem, akit éppen szinkronizálok vagy akivel egy sorozatom, nagyobb munkám van folyamatban.

- Hogyan indult Cameron szinkronizálása a Doktor House-ban? Milyen instrukciókat kaptál a rendezőtől?

- Hú. Azt tudom, hogy castingoltak minket a szerepre. A tv2 mindegyik karakterre több hangot is kért. Arra nem emlékszem, hogy lett volna utasítás vagy bármiféle iránymutatás. Ez úgy működik, hogy az ember meglátja a figurát és jön egy hang. Ennél mondjuk tudtuk, hogy nagyjából miről szól a sorozat. Egy brazil szappanoperánál előfordul, hogy csak a karaktered nevét mondják meg és rögtön belevágunk a közepébe. A House-nál például gyakran kronológiában haladtunk a jelenetekkel. Általában mi hárman, akik az elején House csapatában voltunk – Fekete Zoli, Holl Nándor és én – egyszerre vettük fel a tekercseket. Tehát nem ugráltunk az időben a felvétellel. Hiszen nagyon sokszor abból kifolyólag, hogy egyeztetni kell a kollegák időbeosztását a stúdiók között, nincs arra idő, hogy sorrendben haladjunk a jelenetekkel vagy akár a részekkel. A sorozatban ráadásul végig ugyanaz volt a dramaturgunk, tehát abból sem adódott probléma, hogy az egyik dramaturg korábban írt meg pár résszel későbbi szövegeket és azt rögtön fel kellett venni. Hanem egy dramaturgunk volt és az elején mi hárman mindig együtt forgattunk, tehát lehetett sorban haladni. Egyszer-kétszer Szakácsi Sándor is csatlakozott hozzánk, de tényleg csak egyszer-kétszer.

- Mennyire nehéz Jennifer Morrisont szinkronizálni?

- (nevet) Nem nehéz. Maguk az orvosi szövegek nehezek. Viszont őt egyáltalán nem nehéz szinkronizálni. Abszolút követhető, rá lehet állni a ritmusára és azt szépen tartja is. Nincsenek hirtelen váltásai – ez bizonyára a szerepéből is adódik. Különben jó színésznőnek tartom, szerintem nagyon jól játszik. Ha nem jelenik meg a felvétel, akkor töltsd le a legfrissebb böngészőverziót!

- Egyébként nézed a Doktor House-t?

- Az elején néztem. Általában nem szoktam visszanézni a munkáimat, meg nem is vagyok sorozatfüggő. Meg ugye az ember egész nap tévét néz a stúdióban, szóval otthon nem azzal foglalkozik, hogy most éppen mi megy és mit nézzen.

- Színpadon láthatunk téged a közeljövőben?

- Nem. Egyáltalán nem játszom színházban.

- Azt olvastam rólad, hogy a Színművészetiről azért utasították el a felvételidet, mert "már eléggé kiforrott az egyéniséged és nem lehet téged kellően formálni".

- Igen, legalább is Hegedűs D. Géza ezt mondta – akkoriban vele dolgoztam és ő is bent volt a felvételin. Nem is azt mondta, hogy "kiforrott az egyéniségem", hanem, hogy "tudatos vagyok". Nem tudom, hogy most hogy van, de a Főiskolán régebben azt szerették, ha olyanok mennek oda, akiket lehet még formázni és alakítani. Én pedig nagyon tudatosan mentem a felvételire és mondtam a versemet. Vagy lehet, hogy nem voltam annyira hajlítható, amikor kértek valamit.

- Utólag hogyan ítéled meg, hogy nem vettek fel?

- Igazából fölösleges azon töprengeni, hogy "mi lett volna, ha…" Akkor persze rosszul esett, hiszen egészen máshogy képzeltem el az életemet. De most már egyáltalán nem bánom. Sőt, jó ez így, ahogy van. Engem abszolút kielégít a szinkronizálás. Nem vágyom arra, hogy színházban, filmben vagy bárhol szerepeljek. Nem hiányzik.

Az interjú folytatását fotókkal és hangfelvételekkel a doktorhouse.hu-n találjátok!