Schnell Ádám megküzdött Dr. Pierce karakterével

Még a gyakorlott színészek is szembekerülnek olykor egy-egy igazán bonyolult főhőssel, akinek megszólaltatása nagy kihívást jelent. Schnell Ádám a Universal Channel Dr. Pierce-ével volt így. A művész már nem először adta hangját Eric McCormack-nek, de az Észlelés című sorozat professzora megnehezítette dolgát.

A magyar nézők korábban is Schnell Ádám hangján hallhatták Eric McCromacket. A Universal Channel műsorán futó Észlelésben is a színész szinkronizálta amerikai kollégáját.

„Leginkább azért volt érdekes Dr. Pierce-t szinkronizálni, mert már nem ez az első eset, hogy Eric McCormack bőrébe bújhattam. Azonban az Észlelés-ben sokkal nehezebb feladat volt azonosulni a karakterrel. Remek színésznek tartom McCormack-t, aki nagyon érzékenyen és profin játszik, ehhez a karakterhez pedig erre különösen nagy szükség van. Iszonyú szövegmennyiséggel kellett megbirkózni, ráadásul mindezt nagyon gyors tempóban. Hihetetlen sebességgel jár Dr. Pierce agya, amikor megoldásra próbál jutni, és ilyenkor le kell tudni követni őt, ami komoly kihívást jelentett.” - mesélte Schnell Ádám, aki alig várja az Észlelés folytatását.

„Alapvetően nem vagyok nagy sorozatfüggő, persze az Észlelés történéseiből ki sem tudnék maradni. Nagyon igényes, és igazán filmszerű sorozatnak tartom, ami kiemelkedik a hasonló mai alkotások közül. Régen a Columbot kifejezetten szerettem, és a mai napig bármikor szívesen megnézek egy-egy epizódot. Szabó Gyula pedig kiválóan szinkronizálta a karaktert.” – árulta el a színész, aki azt is bevallotta, ha filmekről van szó, az európai alkotások állnak közel hozzá, a mélyebb emberi történeteket szereti a vásznon.

Aki lemaradt volna az Észlelés hazai premierjéről, a második évad érkezéséig pótolhatja a Universal Channel műsorán.