Ő a főnök a csapatban. Szinte mindenki tőle tanulta a szakmát vagy elméletben, vagy gyakorlatban. Legfőbb Helyszínelőként alapvető fontosságú a létezése a sorozatban. Magyarhangja a hazai szinkronban tölt be hasonlóan fontos szerepet. Húsz éves „kapcsolat” fűzi David Hasselhoffhoz, akivel együtt alakítottak különböző pozitív hősöket.
Egyszercsak feltűnik egy feltűnően elegáns, és sajátos kisugárzású szőke nő, aki kellemes sétatempóban közeledik felém. Igazi, finom úrihölgy! Talán ilyenek lehettek a hercegnők régen – jut eszembe, amíg figyelem, ahogy közeledik. Mikor mellém ér, és megszólal, egy másik népszerű sorozat a Szex és New York főhősnője Carrie Bradshaw ugrik be elsőre. Külsőre szinte megdöbbentő a hasonlóság csak ő még szebb, mint az amerikai színésznő.
Az egész valamikor a hatvanas években kezdődött. A világon először egy magas, jóképű fickó nagy nyilvánosság előtt kiejtette ezt a mondatot. A nők erre rögtön hanyatt, a férfiak pedig orra estek. (A beszélgetések a TV2 James Bond sorozata kapcsán készültek.)
Rudolf Péter a kiváló szinművész volt a hangja az Egy úr az űrben című sorozatban a fiatal Robin Williams-nek. A sorozatot a TV2 vetítette néhány éve. Az interjú a szinkronizálás alatt készült vele.
Szeretném, ha néhány másodpercre megállnánk és megemlékeznénk egy dátumról, amely olyannyira elfeledett, hogy a szakmájukat művelők közül sem sokan emlékeznek rá. Pedig 1954 őszén a lombhullás mellett történt egy azóta is egyedülálló esemény. Az akkori Vöröshadsereg útján megnyílt az első, kifejezett szinkronstúdiók befogadására készült épület.
De most azonnal! Na persze csak a hangját. Meghallani és megszeretni csak egy pillanat műve volt. A született nő hangja. Bárki mellé osztják be "párnak" az illető színésznő rögtön szebb és jobb lesz a képernyőn. Olyan mint Kovács Nóra a negyvenes korosztályban. Szinte minden méretű, színű és formájú színésznő mellé kiválóan illik. Tizennyolctól-negyvenig szinte mindenhol jól megállja a helyét.
Lehet, hogy most megköveznek néhányan, de régóta foglalkoztat egy kérdés, amit ki kell mondanom: Jó-e, ha halott színészek hangjaival ajánlanak nekünk mindenféle terméket a cégek??
Szerintem nem!!!! Sőt, nagyon nem….
Talán felmerül néhány olvasóban, hogy az egyébként kiváló színművész hogyan kerül erre az oldalra, ahol csak a magyar szinkronról esik szó. Igaz, hogy sokat nem szinkronizál, de a Sok hűhó semmiért (Much Ado about Nothing) Benedekjeként sikerült maradandót alkotnia.
„Amikor megszólalt, azt hittem, hogy kiszaladok a stúdióból. Időnként olyan félelmetes volt, hogy a hideg futkosott a hátamon.” Ugye most találgatják, hogy ki mondhatta ezeket a mondatokat. Talán egy amerikai Oscar-díjas kollégája? Vagy egy magyar színházi színész? Talán ez is, az is!
Egy olyan hatalmas szakmáról van szó, amelyről alig tud valaki valamit. Néhány évtized alatt kialakultak szokások, amelyek egyrésze jó, másik része kevésbé. Ez utóbbiak közé tartoznak azok is, amelyeket az említett cikk írója felhozott. Egyetértek abban, hogy változtatni kell, de nem most és nem nekünk. Amíg a stúdióvezetők nem állnak egymással szóba, és a forgalmazókkal közösen nem hajlandók az eddigi gyakorlaton változtatni, addig lehet hőzöngeni, de nem nagyon van értelme. Abban viszont már most gondolkodhatunk, hogy például a dramaturgok, a fordítók a munkájuk során min változtathatnának.